Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kanászkürt

 A kanászkürt a szarvasmarha szarvából készültmagyar népi fúvós hangszer, a tölcséres fúvókájú hangszerek családjába tartozik. Kihajtáskor a pásztorok ennek hangjával jelzik a gazdáknak, hogy állataikat engedjék ki az utcára. Díszítése a hagyományos pásztorművészet egyik legjellemzőbb ága.

 Egyéb elnevezései: duda, kanászduda, kondásduda; kürt, kondáskürt, tülök.

A kanászkürt természetes anyaga a magyar szürke szarvasmarha szarva. A jól fejlett szarvhosszúsága 60–80 cm, a hegyes végén jórészt tömör anyagú. A kívül-belül megtisztított, belül üreges szarv hegyes végéből kb. 8 cm-nyit levágnak, majd vékony fúróval az itt még tömör szaruanyagot átfúrják az üreges részig. Ha az így létrejött felső nyílást kissé tölcséres formájúra faragják, hogyfúvókaként funkcionáljon, már kész is a kanászkürt legegyszerűbb változata. Ha nem elég hosszú a szarv, az alsó végén bádogból vagy rézlemezből készült toldalékot alkalmaznak.

Gyakran a fúvókát külön darabból illesztik a hangszerhez, ilyenkor bodza-, juhar-, szilvafából vagy szaruból készítik el. A különálló fúvóka neve szipka, csap, hossza 5–8 cm és a tülökbe csapolással illeszkedik. Ha szaruból készítik, a szarv levágott hegyét használják fel úgy, hogy a vastagabb végéből bicskával alakítják ki a szájhoz illeszkedő tölcsérszerű részt, a vékonyabb végéből pedig a hangszerhez csatlakozó csapot. Gyári trombita fúvókáját is szívesen használják e célra a pásztorok.

A 20. században már többfelé, például Somogyban is használtak a szarukürt szerepében annál kissé hosszabb, egyenes, iparossal fémlemezből készíttetett bádogkürtöt is.

 A kanásztülök-díszítés a hagyományos pásztorművészet egyik legjellemzőbb ága. Két stílusa különböztethető meg, az egyik a Felső-Tisza vidékére, BeregUngZemplénSzabolcsSzatmármegye; a másik a Balaton vidékére, SomogyZalaVeszprém megyére jellemző.

A felső-Tisza-vidéki pásztor „közvetve merít a körülötte zajló életből; csipkézetének eredetijét a cifrább magyar kostökzacskón, a szűrökön és subákon találjuk meg; a rózsa semmi egyéb, mint a cifraszűrön a csat szíját tartó bőrrózsa, amely három-négyrétű csipkézetes körből van összerakva. A tulipánok a szűrgallérról készülnek.” Ezzel szemben „a balatoni pásztor előszeretettel alkalmaz népies, jobbára a pásztor-, vadász- vagy betyáréletből vett jeleneteket, mely jelenetek bájos naivitással elstilizált népies virágok – tulipán, pünkösdirózsa, muskátli, rozmaring, törökszekfű, liliom – vagy kedvenc állatalakok – ló, kutya, kos, sertés, nyúl, szarvas, vadgalamb, páva, bagoly, holló között játszódnak le”.

A díszítések elkészítésének egyik fő technikája a késheggyel való vésés. Ehhez a könnyebb megmunkálhatóság érdekében a szaruanyagot vízben főzve meglágyítják. A mintákat előrajzolás nélkül vésik. Az elkészült vésetekbe szalonnás kormot dörzsölnek, hogy a rajz előtűnjön a szaru fehér alapjából. Másik gyakori eljárás a salétromsav, „választóvíz” alkalmazása. Ezt lúdtollal vagy faszálkával viszik fel a szaru felületére, amelynek fehérjékből álló anyaga a bekent részeken axantoprotein-reakció miatt tartósan, lemoshatatlanul megsárgul.

A kanászkürt hangképzése hasonló a többi tölcséres fúvókájú – közismertebb, de ez esetben megtévesztő nevén rézfúvós – hangszerhez: hangforrása a használójának a fúvókához szorított, rezgésbe hozott ajkai között átpréselt levegő. Az így keltett nyomásingadozás – a megfúvás módjától függően – a hangszer csövébe zárt légoszlop különböző rezgési módjait képes gerjeszteni, ezáltal különböző hangokat létrehozni. A modern kürtszerű hangszerektől eltérően a kanászkürt natúrkürt,azaz csövének hossza nem módosítható szelepekkel, hangkészletét kizárólag természetes részhangjainak sorozata alkotja.

A kanászkürt csöve rövid, ezért alaphangja elég magas, g és c közötti, a trombitánál nagyjából egyoktávval magasabb. A rövid, tág, kúpszerű furat miatt viszont a trombitától eltérően ezt az alaphangot is meg lehet szólaltatni, habár az sohasem illeszkedik tisztán a hangsorba, az eltérés – lefelé – nagyszekund és kis terc közötti. A hangkészlet a természetes felhangsor első három-négy hangjából áll csak, tiszta g alaphangot feltételezve g–g–d–g.

A pásztorok a kürtjüket nyakba akasztva hordják. Ebből a célból a fúvóka alatt körbefutó bemélyedést, nyakat faragnak rá, ide hurkolják a zsineg vagy szíj egyik végét. A másikat a tülök alsó részének falába fúrt lyukba fűzik, kötik. Előfordul, hogy hangképző nyílás gyanánt is fúrnak egy-két lyukat a hangszer alsó vége felé.

A kanászkürt hangja – bár egy idő után az állatok is hallgatnak rá – elsősorban a gazdának szól, kihajtáskor figyelmezteti, hogy a jószágait engedje ki az utcára. A pásztorok a kürtöt mesterségük jelképének tekintik, nagy becsben tartják, ünnepélyes alkalmakkor is megszólaltathatják. Sokfelé a kanász köteles volt a módosabb gazdák háza előtt megállni, „dukáló tisztelettel” nekik külön kürtölni.

A kanászkürtön csak a természetes hangsor első néhány hangjából álló jeleket lehet játszani, ezek tempója Bartók Béla szerint leginkább a parlando előadásmódhoz hasonlít. Zenei formájuk nincs,„inkább afféle improvizációk, vagyis néhány motívumnak teljesen szabad, rögtönzött keverése.”

Tilinkó

tilinkó mint hangszernév sokféle népi fúvós hangszertfurulyátfűzfasípot jelölhet, de szűkebb értelemben a hangképző nyílás nélküli perem-, vagy néha dugós furulya elnevezése. A tilinkó hangkészlete a természetes felhangsor hangjaiból áll, ezeket a fúvás erősségének változtatásával és a cső végének zárásával-nyitásával lehet előállítani. A mai Magyarországon ilyen népi hangszernek nincsen nyoma, csak a csángók és a máramarosimoldvai(bukovinairománok körében használatos. A moldvai csángók tilink, tilinka, csilinka, pilinka, pipilinkanéven ismerik, a gyimesi csángók közt szélenfúvó furulya a neve. Jellemző építési anyaga a fűzfaágróllehúzott héj, hossza 60–80 cm közötti. Elsősorban pásztorok hangszere.

 

Felépítése 

A tilinkó vagy tilinka 60–80 cm hosszú, kb. 16 mm átmérőjű mindkét végén nyitott, hangképző nyílás nélküli cső. Készülhet a fűzfasíphoz hasonlóan úgy, hogy az egyenes, csomómentes tavaszifűzfaágról lehúzzák, „leduvasztják” a héját, de a furulyához hasonlóan lehet fából kifúrt cső is. Nem csak egyenes, görbített formája is ismert. Ha fából készül, a 2–3 mm falvastagságú cső peremét a megfújás felőli végén kívülről befelé körbefaragják, kúpszerűen mintegy kiélesítik, hogy szélhasító ékként szolgáljon. Ha a hangszer vékony fűzfahéjból készül, ez fölösleges.

A tilinkónak létezik szélhasítóval ellátott, de dugó nélküli, valamint dugós változata is.

Megszólaltatása 

A tilinkó az ajaksípos hangszerek, ezen belül a peremfurulyák családjába tartozik. Ennek megfelelően a megszólaltatásakor a játékos a hangszer csövének végét kissé ferdén ajkaihoz támasztja, úgy fújja rá a levegőt. A levegősugár a szemközti peremnek ütközve légörvényeket, peremhangot kelt, amely – a megfúvás erősségétől függően – a cső levegőoszlopának különböző sajátrezgéseit gerjeszti. Mivel a tilinkón hangképző nyílások nincsenek, a hangsor kizárólag ezekből a különböző csőrezonanciákból áll össze. Az ilyen elven működő hangszereket felhangfurulyának nevezzük.

Egy tilinkó hangkészlete. A fekete kottafejek a cső végének zárásával képzett hangokat jelölik.

Miközben a zenész egyik kezével marokra fogva az ajkaihoz illeszti a hangszer felső végét, a másik kezével az alsó végét úgy tartja, hogy mutatóujjával a nyílást nyithassa-zárhassa. A cső nyitott állapotában a teljes természetes felhangsor, zárva az ennek megfelelően egy oktávval mélyebb alaphang páratlan számú részhangjai szólalnak meg. A kettő kombinálásával ennek a mélyebb alaphangnak a teljes felhangsora szólaltatható meg, nagyjából úgy, hogy a nyitott csövön a páros, a zárt csövön pedig a páratlan számú részhangok képezhetők.

A tilinkó sajátos akusztikus hangsorára épülő, kimondottan erre a hangszerre való lírai, kötetlen ritmusú dallam a tavaszi havajgatás, mellyel nagyböjt végén a legények a lányos családokat köszöntik. Tilinkón szapora ritmusú táncdallamokat is jól elő lehet adni.

A hangszernév 

tilinkó hangszernév Bartók Béla marostordai székely adatközlői szerint egy hangképző nyílás nélküli, dugós fűzfasípot jelölt, amiről Bartók úgy vélte, hogy a csángó, illetve román tilinka, tilincă csökevényes változata. Ebből a feltevésből adódott, hogy a hanglyuk nélküli felhangfurulyákat Bartók nyomán ma is általában tilinkónak (ó-val) nevezzük.

tilinka, tilincă szóról a nyelvtudomány eddig nem tudta eldönteni, hogy magyar vagy román eredetű-e. A perzsa tiling szó formájában és jelentésében egyaránt hasonlít hozzá. A Tilinkó, Kilinkó, Pilinkómagyar népmesehős neveként is előfordul.

Hajdú-Biharban a fűzfasípot, Somogyban és nem ritkán másutt is a kis hatlyukú furulyát nevezik tilinkónak.

Erkel Ferenc Bánk bán című operájának tiszaparti jelenetében tilinkónak nevezett hangszer szólal meg, ami valójában pásztorfurulya