Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mostani üzem helyén 1880-ban állították üzembe az ország első kekszgyárát, amelyet Bach Hermann győrszigeti gőzmalmából alakítottak át. Bach az üzemet 1892-ben eladta Koestlin Lajosnak, aki akkor települt át Magyarországra az ausztriai konkurenciaharc elől, hat vagonban hozva magával bregenzi biscuitgyárának összes gépét.

A Koestlin Lajos és Tsai Rt. 1900-ban kezdte meg működését ötven áttelepült szakemberrel, s 1913-ban már ezer embernek adott munkát: kekszet, kétszersültet, cvibaknak nevezett "katonai" kétszersültet, ostyát és mézeskalácsot készített. Az első világháború alatt a hadsereg és a lakosság igényei ugrásszerűen megnőttek, s a Koestlin-áruk Monarchia-szerte keresettek voltak, a győri üzem pedig a magyarországi kekszgyártás fellegvárává emelkedett.

Az első világháború után a gyár alapanyaghiánnyal küszködött, munkáslétszáma 500-ra csökkent, ezért 1922-ben hozzáláttak a csokoládé, 1926-ban pedig a cukorka gyártásához is. A cég 1931-ben részvénytársasággá alakult, majd a német megszállás alatt hadiüzemmé nyilvánították, ismét kizárólag kétszersültet, kekszet és ostyát készített. 1945 tavaszára azonban elfogytak a készletek, a termelés leállt.

A gyárat 1946-ban bérbe adták a Pesti Kereskedelmi Bank Rt. és a Leipziger Vilmos Szesz és Cukorgyár Rt. alkotta szindikátusnak, egy évre rá azonban a pénzintézetekkel együtt államosították. Évtizedeken át Győri Keksz és Ostyagyár néven, a szocialista édesipar egyik vezető vállalataként működött, többször bővítették, gépeit modernizálták, 1985-ben új kekszüzemmel, 1988-ban ostyagyártó-, 1990-ben pedig cukorkagyártó részleggel bővült.

Az elsők között privatizálták 1991-ben, a brit United Biscuits vette meg, majd ugyanők a Stollwerck székesfehérvári gyárát is megvásárolták. 2000-ben a Danone csoport megvásárolta a Győri Keksz Kft.-t a United Biscuits-től, ők eleinte be akarták zárni a gyárat, de a hatalmas felháborodás miatt elálltak ettől, majd a kekszgyártást áthelyezték Székesfehérvárra. 2007-ben a Kraft Foods megvásárolta a Danone Keksz Divíziót, és vele együtt a Győri Keksz Kft.-t. Ma már a cég legtöbb termékét főként Szlovákiában és Lengyelországban gyártják, ami elég abszurd egy ilyen emblematikus márkanév esetén. Győrben már csak a Negro cukorka maradt, de azt egy új csarnokban állítják elő 50 fővel(!) az Ipari Parkban, a régi telephelyet eladta a cég.

Pont, mint a cukorgyáraknál....Megveszik, tönkreteszik, mert így járnak jól...nincs konkurencia. De gondolom az elvtársak fülig érő mosollyal adták el annak idején, és talán még azt is hitték, hogy milyen jó üzletet kötöttek....a hosszútávú gondolkodás sosem volt az erősségük.

Az új tulajdonosok pedig gőzerővel bontani kezdték a szépemlékű épületegyüttest, ami igencsak ideális helyen található: közelében van az élményfürdő és a Széchenyi Egyetem is, tehát mindenképpen jó befektetés, akár szállodát, akár kollégiumot építenek a helyére.

Tegnap délelőtt szimbolikusan is végleg pont került egy korszak végére: felrobbantották az egykori kekszgyár kéményét.

 
Háztartási keksz
Háztartási keksz
180 g


 
Háztartási Darált keksz
Darált Háztartási Keksz
500 g

 
Győri JóReggelt! KoleKontroll
Mogyorós ízű omlós keksz a megfelelő koleszterinszintért
50 g

 

 
Győri JóReggelt! -30% cukor
Kakaós, gabonás omlós keksz csokoládé darabokkal, csökkentett cukorral
50 g

 

 
Győri JóReggelt! 40% Teljes Értékű Gabona
Omlós keksz 40% Teljes értékű gabonával
50 g

 

 
Győri JóReggelt! Erdei gyümölccsel
Erdei gyümölcsös, gabonás omlós keksz
50 g

 

 
Győri JóReggelt! Kakaós
Kakaós, gabonás omlós keksz
50 g

 

 
Győri JóReggelt! Mézzel-mogyoróval
Törökmogyorós és mézes, gabonás omlós keksz
50 g

 

 
Győri JóReggelt! Joghurtos szendvics
Joghurtos krémmel (28%) töltött gabonás, omlós keksz
50,3 g

 

 
Győri JóReggelt! Epres-joghurtos szendvics
Epres - Joghurtos krémmel (28%) töltött gabonás, omlós keksz
50,3 g

 

 
Győri JóReggelt! Fügés-Rostos Bomba Ár
Fügés, gabonás, omlós keksz
8x50 g

 

 
Győri JóReggelt! Erdei gyümölccsel Bomba Ár
Erdei gyümölcsös, gabonás omlós keksz
8x50 g

 

 
Győri JóReggelt! Kakaóval Bomba Ár
Kakaós, gabonás omlós keksz
8x50 g

 

 
Győri JóReggelt! Mézzel-mogyoróval Bomba Ár
Törökmogyorós és mézes, gabonás omlós keksz
8x50 g

 

 
Győri JóReggelt! Müzlivel és gyümölccsel Bomba Ár
Gyümölcsös, gabonás omlós keksz
8x50 g

 
Győri Édes Zabfalatok
Finom omlós keksz teljes értékű gabonával, ebből 38% zabpehellyel
215 g

 

 
Győri Édes Zabfalatok kókuszos
Kókuszos ízű finom omlós keksz, teljes értékű gabonával, ebből 25% zabpehellyel
215 g

 

 
Győri Édes Zabfalatok csokis
Tejcsokoládéval mártott finom omlós keksz, teljes értékű gabonával, ebből 30% zabpehellyel
244 g

 

 
Győri Édes eredeti omlós
Omlós, édes keksz
180 g

 

 
Győri Édes eredeti omlós
Omlós, édes keksz
400 g

 

 
Győri Édes kókuszos
Kókuszos, omlós keksz
180 g

 

 
Győri Édes kókuszos
Kókuszos, omlós keksz
400 g

 

 
Győri Édes kakaós
Kakaós, omlós keksz
180 g

 

 
Győri Édes kakaós
Kakaós, omlós keksz
400 g

 

 
Győri Édes Teljes Kiőrlésű mézes
Omlós, mézes keksz
180 g

 

 
Győri Édes Teljes Kiőrlésű kakaós
Kakaós, omlós keksz
180 g

 

 
Győri Édes csokidarabos
Omlós keksz csokoládé darabokkal
180 g

 

 
Győri Édes Duplajó méz
Kakaós bevonómasszával talpán mártott, omlós keksz
150 g

 

 
Győri Édes Duplajó kakaós
Kakaós bevonómasszával talpán mártott, kakaós, omlós keksz
150 g

 

 
Győri Édes töltött kakaós
Kakaós krémmel töltött keksz
179 g
 
Győri Édes Kismackó csokikrémes
Csokoládés krémmel töltött piskóta
30 g

 

 
Győri Édes Kismackó tejkrémes
Tejjel dúsított krémmel töltött, kakaóval ízesített piskóta
30 g

 

 
Győri Édes Kismackó eperkrémes
Piskóta epres töltelékkel
30 g
 
Negro Vitamin C+Cink
Feketeribizli ízű töltetlen keménycukorka
100 g

 

 
Negro Classic
Mentol-ánizs ízű töltött keménycukorka
100; 200 g

 

 
Negro Extra Erős
Borsmenta-mentol ízű töltetlen keménycukorka
100; 200 g

 

 
Negro Euka Mentol
Eukaliptusz-mentol ízű töltetlen keménycukorka
100; 200 g

 

 
Negro Mentol
Eukaliptusz-mentol ízű töltetlen keménycukorka
100; 200 g

 

 
Negro Méz
Mézes töltött keménycukorka
100; 200 g

 

 
Negro Méz-mentol
Mentol ízű, mézes, töltött keménycukorka
100 g

 

 
Negro Mix
Töltött és töltetelen keménycukorka keverék
200 g
 
Pilóta Mini kakaós
Kakaós krémmel töltött omlós keksz
167 g

 

 
Pilóta Perec
Kakaós bevonómasszával mártott, mogyorós perec
180 g

 

 
Pilóta kakaós
Kakaós krémmel töltött omlós keksz
200 g

 

 
Pilóta tripla kakaós
Kakaós krémmel töltött omlós, kakaós keksz
200 g

 

 
Pilóta Kakaós
Kakaós krémmel töltött omlós keksz
360 g
 
Pilóta Vaníliás karika ét
Kakaós bevonómasszával félig mártott, vaníliás ízű teasütemény
162.5, 325 g

 

 
Pilóta Vaníliás karika tej
Kakaós tejbevonómasszával félig mártott, vaníliás ízű teasütemény
162.5, 325 g

 

 
Pilóta mini Vaníliás karika
Kakaós étbevonóval félig mártott, vaníliás ízű teasütemény
157 g

 

 
Pilóta mini Vaníliás karika
Kakaós étbevonóval teljesen mártott, vaníliás ízű teasütemény
 
Pilóta Piskótatallér narancs
Csokoládéval félig bevont piskótatallér, naranccsal ízesített zselével
147 g

 

 
Pilóta Piskótatallér barack
Csokoládéval félig bevont piskótatallér, sárgabarackkal ízesített zselével
147 g

 

 
Pilóta Piskótatallér málna
Csokoládéval félig bevont piskótatallér, málnával ízesített zselével
147 g

 

 
Pilóta Piskótatallér meggy
Csokoládéval félig bevont piskótatallér, meggyel ízesített zselével
147 g

 

 
Pilóta Piskótatallér eper
Csokoládéval félig bevont piskótatallér, eperrel ízesített zselével
147 g

C

 
TUC Sózott
Könnyű, ropogós, sós kréker
100 g

 

 
TUC Sonkás ízű
Könnyű, ropogós, sonkás ízű kréker
100 g

 

 
TUC Paprikás
Könnyű, ropogós, paprikás kréker
100 g
 
Albert
Ropogós keksz
220 g

 

 
KorpoVIT
Ropogós, korpás keksz, teljes kiőrlésű gabonából
200 g

 

 
KoleVIT
Ropogós keksz, teljes kiőrlésű gabonával
200 g
 
Győri Nápolyi Citrom ízű
Citrom ízű krémmel töltött ostya
200 g

 

 
Győri Nápolyi Citrom ízű
Citrom ízű krémmel töltött ostya
400 g

 

 
Győri Nápolyi Kakaós ízű
Kakaós krémmel töltött ostya
200 g

 

 
Győri Nápolyi Kakaós ízű
Kakaós krémmel töltött ostya
400 g

 

 
Győri Nápolyi Kakaós-mogyorós ízű
Kakaós és mogyorós ízű krémmel töltött ostya
200 g

 

 
Győri Nápolyi Mandula ízű
Mandula ízű krémmel töltött ostya
200 g

 

 
Győri Nápolyi Vanília ízű
Vanília ízű krémmel töltött ostya
200 g
 
Tele Kréker Sózott
140 g

 

 
Tele Kréker Sajtos ízű
120 g

 

 
Tele Kréker Sonkás ízű
120 g

 

 
Tele Kréker Hagymás-tejfölös ízű
120 g

 

 
Tele Kréker Paprikás
120 g

 

 
Tele Kréker Party Bag Sajtos ízű
Sajtos ízű kréker
280 g